Élőlánc Magyarországért
Élőlánc Magyarországért | |
Adatok | |
Elnök | Ács Sándorné, Bárdy Péter,Ertsey Attila, Kelemen Tas,Lányi András (közösen alkotják az elnökséget) |
Alapítva | 2005. október 8. |
Székház | 2422 Mezőfalva Petőfi Sándor u. 4. |
Ifjúsági tagozat | - |
Pártújság | Kisúgó |
Ideológia | zöldpolitika |
Politikai elhelyezkedés | balközép |
Nemzetközi szövetségek | - |
Hivatalos színei | zöld, fehér, kék |
Weboldala |
Az Élőlánc Magyarországért egy magyarországipárt, „ökopártként” az ökológiai politika értékeit képviseli. Létrejötte óta tevékenységével, akcióival, állásfoglalásaival fellépett és több ízben civil összefogást kezdeményezett egyebek közt agenetikailag módosított szervezetek terjedése, a természeti és épített környezet rombolása, számos – köztük budapesti belvárosi – környezetpusztító beruházás, vagy azok terve, a határon átnyúló környezetszennyezések ellen, továbbá avasútvonalak, a kisiskolák, a közvagyon védelmében – a részvétel, az önrendelkezés és az emberi léptékű gazdaság jegyében. Újra megjelentették aKisúgót,az 1980-as évek magyar szamizdatfolyóiratát. Egyedülálló kezdeményezésük a www.arnyekkormany.net honlap, ahol helyet, illetve nyilvánosságot biztosítanak alternatív politikai programok, szakpolitikai javaslatok, állásfoglalások és ezeket megalapozó tanulmányok, cikkek számára többek közt az egészségügy, az energia- ésgazdaságpolitika, a környezetvédelem, azoktatáspolitika és a vidékfejlesztés terén.
Az Élőláncot 2005. október 8-án civilek, köztük az egykori demokratikus ellenzékhez kötődő, illetve különböző zöld civil szervezetekben aktív fiatal értelmiségiek alapították Budapesten. Az ökopárt célja, hogy a politikai döntéshozatalban és végrehajtásban megjelenjék és uralkodóvá váljék a jelen és a jövő nemzedékekért felelős, rendszerszemléletű, a hosszú távú hatásokat és célokat figyelembe vevő szemléletmód.
Története
Az ökopárt 2005. december 10-i közgyűlésén fogadta el a Kishantosi Programot, az Élőlánc 2006-osválasztási programját.[3] Ennek preambuluma szerint az "Élőlánc Magyarországért az emberhez méltó élet természeti és kulturális feltételeinek védelmére alakult, a közöny és a beletörődés ellen küzd, és azoknak a csatlakozására számít, akik nap mint nap tapasztalják jogaik megcsúfolását, és megelégelték a hatalommal szembeni kiszolgáltatottságukat".
Az ökopárt elnökségi tagjai 2011 elejétől
- Ács Sándorné agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ügyvezetője
- Ertsey Attila építész, a Magyar Építész Kamara alelnöke, egyetemi oktató, a Kós Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke
- Lendvai Gábor
- Morva Emília
Magyar Fokhagymafront
Magyar Fokhagymafront | |
![]() | |
Adatok | |
Elnök | bonyolult |
Alapítva | 2011 |
Székház | valahol Budapesten |
Ideológia | anti-vámpír kultúrrombolás[1] anti-nyugati lila- ill. keleti vöröshagyma-konspiráció[2] anti-kínai foktalanhagyma-imperializmus[3] |
Weboldala |
A Magyar Fokhagymafront (röviden MAFOF) egy parodisztikus álpolitikai mozgalom Magyarországon, működését utcai performanszok és internetes hecckampányok jellemzik.
Története
A mozgalom a Német Almák Frontja mintájára 2011. január végén alakult Budapesten Langer Ármin, a Propaganda és Ideológiai Osztály elnökének vezetése alatt. A jelenleg körülbelül száz főnyi tagságú szervezet a sztálinista és nemzetiszocialista rendszerek politikai mozgalmai mellett a vallási és művészeti szélsőségeknek is görbe tükröt tart akcióival. Utcai performanszaik során dobszóval, transzparensekkel és vörös zászlókkal fűszerezett katonai parádéval valamint abszurd szónoklatokkal szórakoztatják az egybegyűlt közönséget. Hitelvük szerint a groteszk eszközével kívánnak rámutatni a demagógia és populizmus komolytalan vonásaira.
Akciók
A mozgalom első, bemutatkozó akciójának a Hősök tere adott helyet 2011. március 9-én; az illusztris eseményen a Német Almák Frontjának egy képviselője is fölszólalt. Itt jelentették be a Magyar Fokhagymafront megalakulását, illetve ismertették a mozgalom hitelveit. Második megmozdulásuk során az Egymillióan a sajtószabadságért! által szervezett tüntetésen mint ellentüntetők agitáltak nagy feltűnést keltve „Szigorítsuk a médiatörvényt!” táblával.A harmadik performanszra a Moszkva téren került sor, ahol a MAFOF tagjai a tér Fokhagymatérré való nevezése mellett tüntettek, ezután pedig a Magyar Színház épülete előtt tiltakoztak a Vámpírok bája bemutatója ellen. Augusztusban sor került az I. Fokhagymagyar Fesztiválra, ahol az amatőr zenekarok mellett a dumaszínházas Hajdu Balázs humorista is fellépett. A szeptember 12-i Civilek Éjszakáján sem maradtak restek, a Gödör Klubban tartottak bemutatót a vámpírok valamint a lilahagyma-termesztők elleni harc mikéntjeiről. 2011. október 22-én a Magyar Fokhagymafront aktivistái nyitották meg az Új Színház körüli tüntetést, melyben többek között Csurka István főistenné való avatását követelték.